Tizenharmadik alkalommal rendezték meg Szolnokon a „Tiszta Szívvel Szolnokért” rendezvénysorozatot, melyen a COOP Szolnok Zrt. is részt vett, és ahol nap mint nap különböző helyszíneken vártuk az érdeklődőket az egészségtudatos életmód, és az egészséges táplálkozás jegyében.

Mindenki vágyik az egészséges életre, de nem mindig tűnik egyszerűnek elérni a kívánt célt. Nehéz a választás például a helyes táplálkozási szokások kialakítása során, különösképpen, ha valamilyen élelmiszer összetevőre érzékenyek vagyunk. Éppen ezért úgy gondoltuk, hogy ebben az évben erre a témára koncentrálunk, ezért az Okos Élelmiszerek családjába tartozó Vitajó cipókat és Ritmus kenyeret, valamint a Biopont bio termékeit, az egészséges és gluténmentes ropikat és kölesgolyókat ismertettük meg a látogatókkal.

Az első napon az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban kínáltuk a friss, finom termékeket, amelyet a szűrővizsgálatok előtt és után is szívesen kóstoltak meg. Az „okos” termékek mellett müzli szelettel és szőlőcukorral is készültünk, hogy az energiát pótolni tudják a véradás után. 

A második és harmadik napon iskolákban voltunk jelen, ahol az általános iskolás gyerekek jelentek meg a stand körül, mely egy igazi kis nyüzsgő, érdeklődő, kíváncsi látogató sereget varázsolt pultjaink elé. Az egészségtudatos táplálkozásról tartott kis előadásaink emlékezetesek maradtak sok gyermek számára, miközben az ízletes falatokat kóstolták. Különösen nagy szerepet játszottak a gluténmentes termékek, így a glutén-érzékenységben szenvedő gyerekek is szívesen fogyasztották, és őszinte mosolyt csalt arcukra az is, hogy ezek a „mentes” élelmiszerek pontosan olyan ízletesek, mint a mesterséges anyagokat tartalmazó hasonló, de kevésbé egészséges társaik.

A Vasutas Csomóponti Művelődési Központban is sok érdeklődőt fogadtunk az egészséges kóstolókkal, illetve ásványvizet is osztogattunk. A vizsgálatok után a finom kis falatok mindenki számára kedvező hatással voltak, sok ember említette meg, hogy rendszeresen ezen termékeket fogyasztja.

Pénteken, a záró napon a szandaszőlősi általános iskolában voltunk, ahol ismét a kisebbeké volt a főszerep. A hét végére egyértelművé vált, hogy a legkedveltebbnek a kakaós, a magyaros és a mogyorós ízesítésű kölesgolyót tartották. A Vitajó és Ritmus kenyereket is szívesen fogyasztották, mi pedig örömmel fogadtuk, hogy egyre több látogató, vásárló rendelkezik széles körű ismerettel az élelmiszerekről, az összetevők hatásáról, és egyre többen választják az egészségtudatos táplálkozást. Ha valaki esetleg lemaradt a rendezvényről, legkésőbb egy év múlva biztosan ismét találkozhatunk!

2019-03-08

Öt nap, öt helyszín az egészséges táplálkozás jegyében

Tizenharmadik alkalommal rendezték meg Szolnokon a „Tiszta Szívvel Szolnokért” rendezvénysorozatot, melyen a COOP Szolnok Zrt. is részt vett, és ahol nap mint nap különböző helyszíneken vártuk […]
2018-09-08

Tradíció és innováció a XX. Szolnoki Gulyásfesztiválon

Idén jubilált a Szolnoki Gulyásfesztivál, ugyanis 2018-ban már huszadik alkalommal rendezték meg ezt a ma már széles körben ismert és népszerű gasztronómiai forgatagot Szolnokon, a Tiszaligetben. […]
2018-07-08
vitajó

Újabb taggal bővült az Okos Élelmiszereket gyártók és forgalmazók köre Magyarországon

Egyre több az okos élelmiszer. A COOP Győr Zrt.-vel a közeli napokban aláírt megállapodás alapján újabb taggal bővült az Okos Élelmiszereket gyártók és forgalmazók köre Magyarországon. […]
2018-04-18

Közösen futott a város – COOP Májusfa Futás 2018

Idén is futó-várossá vált Szolnok egyetlen napra. 2018. április 17-én került megrendezésre a 27. Májusfa Futás, melynek idén is a COOP Szolnok Zrt. volt a fő […]