Tizenharmadik alkalommal rendezték meg Szolnokon a „Tiszta Szívvel Szolnokért” rendezvénysorozatot, melyen a COOP Szolnok Zrt. is részt vett, és ahol nap mint nap különböző helyszíneken vártuk az érdeklődőket az egészségtudatos életmód, és az egészséges táplálkozás jegyében.

Mindenki vágyik az egészséges életre, de nem mindig tűnik egyszerűnek elérni a kívánt célt. Nehéz a választás például a helyes táplálkozási szokások kialakítása során, különösképpen, ha valamilyen élelmiszer összetevőre érzékenyek vagyunk. Éppen ezért úgy gondoltuk, hogy ebben az évben erre a témára koncentrálunk, ezért az Okos Élelmiszerek családjába tartozó Vitajó cipókat és Ritmus kenyeret, valamint a Biopont bio termékeit, az egészséges és gluténmentes ropikat és kölesgolyókat ismertettük meg a látogatókkal.

Az első napon az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban kínáltuk a friss, finom termékeket, amelyet a szűrővizsgálatok előtt és után is szívesen kóstoltak meg. Az „okos” termékek mellett müzli szelettel és szőlőcukorral is készültünk, hogy az energiát pótolni tudják a véradás után. 

A második és harmadik napon iskolákban voltunk jelen, ahol az általános iskolás gyerekek jelentek meg a stand körül, mely egy igazi kis nyüzsgő, érdeklődő, kíváncsi látogató sereget varázsolt pultjaink elé. Az egészségtudatos táplálkozásról tartott kis előadásaink emlékezetesek maradtak sok gyermek számára, miközben az ízletes falatokat kóstolták. Különösen nagy szerepet játszottak a gluténmentes termékek, így a glutén-érzékenységben szenvedő gyerekek is szívesen fogyasztották, és őszinte mosolyt csalt arcukra az is, hogy ezek a „mentes” élelmiszerek pontosan olyan ízletesek, mint a mesterséges anyagokat tartalmazó hasonló, de kevésbé egészséges társaik.

A Vasutas Csomóponti Művelődési Központban is sok érdeklődőt fogadtunk az egészséges kóstolókkal, illetve ásványvizet is osztogattunk. A vizsgálatok után a finom kis falatok mindenki számára kedvező hatással voltak, sok ember említette meg, hogy rendszeresen ezen termékeket fogyasztja.

Pénteken, a záró napon a szandaszőlősi általános iskolában voltunk, ahol ismét a kisebbeké volt a főszerep. A hét végére egyértelművé vált, hogy a legkedveltebbnek a kakaós, a magyaros és a mogyorós ízesítésű kölesgolyót tartották. A Vitajó és Ritmus kenyereket is szívesen fogyasztották, mi pedig örömmel fogadtuk, hogy egyre több látogató, vásárló rendelkezik széles körű ismerettel az élelmiszerekről, az összetevők hatásáról, és egyre többen választják az egészségtudatos táplálkozást. Ha valaki esetleg lemaradt a rendezvényről, legkésőbb egy év múlva biztosan ismét találkozhatunk!

2019-03-08

Öt nap, öt helyszín az egészséges táplálkozás jegyében

Tizenharmadik alkalommal rendezték meg Szolnokon a „Tiszta Szívvel Szolnokért” rendezvénysorozatot, melyen a COOP Szolnok Zrt. is részt vett, és ahol nap mint nap különböző helyszíneken vártuk […]
2018-11-28

Coop Mikulás Szolnokon, Debrecenben és Gyöngyösön!

A Coop Mikulás Kisvonat története 12 évre tekint vissza. Ekkor kezdte járni Szolnok utcáit a “Mikulás járat” a COOP Szolnok Zrt. szervezésében, Szolnok Megyei Jogú Város […]
2018-11-21

“2017. Év Vállalkozása” díjjal ismerték el a COOP Szolnok Zrt. munkáját

2018-ban is kiadták a Jász-Nagykun-Szolnok megyei vállalkozások évkönyvét, a TOP 50-et, immáron huszonharmadik alkalommal. A magyar, angol és német nyelven megjelenő kiadvány célja Jász-Nagykun-Szolnok megye gazdasági életének, […]
2018-09-08

Tradíció és innováció a XX. Szolnoki Gulyásfesztiválon

Idén jubilált a Szolnoki Gulyásfesztivál, ugyanis 2018-ban már huszadik alkalommal rendezték meg ezt a ma már széles körben ismert és népszerű gasztronómiai forgatagot Szolnokon, a Tiszaligetben. […]