Kedves Látogató!
Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapon semmilyen személyes adatot nem kérünk és nem kezelünk. Ovassa el az Adatvédelmi Tájékoztatót IDE KATTINTVA!
A COOP Szolnok Zrt. által alapított COOP SZOLNOK A KÖZÖSSÉGÉRT ALAPÍTVÁNY 2018. augusztus 10-én tartotta alakuló ülését. A szervezet hamar megkezdte a munkáját, hogy kitűzött céljaikat mihamarabb szolgálni tudják. Ehhez mára már számos támogatás érkezett pár ezer forintos összegektől egészen a milliós tételű adományig. Az alapítványnál jól tudják, hogy minden segítség számít, hiszen – ahogyan maguk is vallják – nagy dolgokat nem mindenki tud tenni, de tehetünk kicsit, nagy szeretettel. 2018 év végén így az első támogatásokról is döntés született. Ekkor határoztak arról is, hogy 100.000 Ft értékű természetbeni adományt nyújtanak a szolnoki Csicsergő Óvodának. A támogatási összeget az óvodások számára leghasznosabb célok szerint szerették volna felhasználni. Így esett a választás a kicsik fejlődését segítő készségfejlesztő eszközök beszerzésére. Az eszközök 2019. év elejére meg is érkeztek, melyek átadására 2019. január 7-én, hétfőn 10:00 órakor került sor a Szolnok Városi Óvodák, Csicsergő Tagintézményében.
Az adomány átadását jelenlétével megtisztelte Szalay Ferenc, Szolnok Megyei Jogú Város polgármestere, Fekete Tibor, a COOP Szolnok Zrt. vezérigazgatója, és Szamosfalviné Törőcsik Ibolya, a Szolnok Városi Óvodák humán igazgatóhelyettese is. Az intézmény a nevelők, a gyerekek és a szülők nagy örömére 1db Moccanj kockával, 1db Gym készlettel, 1db Gerenda egyensúlyozóval, 10db Lépegető hengerrel, 2db Forgó-egyensúlyozó ülőkével gazdagodhatott. Czinegéné Végh Gabriella, tagintézmény-vezető elmondta, hogy az adománnyal a meglévő fejlesztő eszközök készletét tudják majd praktikusan bővíteni, kiegészíteni.
Az alapítvány folytatja munkáját, már dolgoznak a februárban tartandó alapítványi bálok megvalósításán, mely az év eleji kikapcsolódás, közösségépítés és szórakozás mellett lehetőséget ad majd további források gyűjtésére is, mellyel nemes céljait teljesítheti a szervezet.
Kedves Látogató!
Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapon semmilyen személyes adatot nem kérünk és nem kezelünk. Ovassa el az Adatvédelmi Tájékoztatót IDE KATTINTVA!
Ezeket a sütiket el kell fogadnia ahhoz, hogy módosításait menteni tudjuk.
Amennyiben nem fogadja el ezeket a sütiket, úgy minden látogatásakor újra kell nyilatkoznia a sütik elfogadásáról, vagy elutasításáról.
Amennyiben adatvédelmi irányelveinkről részletesen szeretne tájékozódni, kérjük, olvassa el az Adatvédelmi Tájékoztatót, melyet IDE KATTINTVA is elérhet.